Szülés: a (segítő) környezet szerepe

Fontos a biztonságot nyújtó, melegséget, elfogadást árasztó környezet, ami a befelé figyelés lehetőségét teremti meg a szülő nő számára. Ezek a tényezők ugyanis nagyobb fokú ellazuláshoz vezetnek. A biztonságérzet és intimitás mentén a szülés testi folyamata módosul:

a záróizmok törvénye szerint a méhszáj és hüvely izmai kilazulhatnak, felpuhulnak két fájás között, ha a nő elengedett állapotban van (veszélyérzet esetén ezek az izmok bezáródnak). Ha megfelelő szintű az ellazulás, két összehúzódás között a szervezet regenerálódik, és a szülésben résztvevő szervek/izmok/sejtek/testrészek megfelelő mennyiségű oxigénhez, táplálékhoz jutnak. A rákövetkező összehúzódás így lehet igazán hatékony!

Ráadásul, ha a sima és vázizmok ellazulhatnak, csökkenti a fájdalmat is: ebben az állapotában a szervezet lényegesen több endogén ópiátot, azaz szervezeten belül termelődő fájdalomcsillapító hatású hormont tud termelni. A módosult tudatállapot így fokozódik, több oxitocin (becenevén szeretet-hormon) termelődik. A módosult tudatállapot lehetővé teszi, hogy a szülési fájdalom-érzet az egyéb fájdalmas test-élmények fölé emelkedjen, és megélése kevésbe a klasszikus fájdalomérzettel legyen azonos.

3 f helyett 3 sz

A félelem feszültséget szül, a feszültség több fájdalomhoz vezet szülés közben. ezért fontos a biztonságos környezet kialakítása, jelentsen is az bármit a kismama számára!

szex-szülés-szoptatás

Ahogy a szexnél is, szüléskor a primitív/ősi agyi struktúrák működése irányítja a folyamatot. A gátlásokat beindító neokortex pihenését, a primitív agyi struktúrák maximális kibontakozását nagymértékben segítheti a megfelelő környezet kialakítása. Ahogy a szexnél is, itt fontosak lehetnek bizonyos feltételek, külsőségek, ráhangolódás, illetve a veszélyérzetet keltő elemek kizárása.

Biztonságos környezet és körülmények kialakításában segíthet az alábbi lista:

  • ismerős környezet: kórházban szülésnél ezért érdemes alaposan körülnézni szülés előtt, megismerkedni a szülőszobával, annak felszereltségével
  • kuckós, zárt helyek: ahol kialakulhat a fészekérzet, ami biztonságot nyújt a szülő nőnek abban a tekintetben is, hogy ebbe majd bátran bele tudja engedni kisbabáját. a szabad mozgás biztosítása is szükséges, a helyszín zártsága az intimitás megvalósulását segíti elő.
  • hangok, zajok: a módosult tudatállapot elérését segítheti a kismama számára kedves zene! akkor is kifejtheti hatását, ha a kismama nem érzi úgy, hogy figyelni tudna a zenére. hangos, hirtelen zajok kerülendők.
  • fényviszonyok: a melegséget, nyugalmat árasztó félhomály segít az ellazulásban, míg az erős fény ingerli a neokortexet. a gyertyafény meghitt pillanatokat idézhet elő, az intimitást növelheti.
  • szagok, illatok: lehetséges illatanyagokkal is segíteni a szülő kismama ellazulását, komfortérzetét, erre külön meghatározott illatanyagok állnak rendelkezésére (a szülő nő nagyon érzékennyé válik a szagokra is)
  • hőmérséklet és hangulat: mindkettő esetében a melegségre való törekvés az előnyös! Meleg színek, puhaság, kuckósság! Puha párnák, pokrócok, színes falak, függönyök segíthetik ezt. A kismama a kórházi szülőszobára is elvihet magával egy-két számára kedves berendezési tárgyat, ami számára az otthon melegét idézi.
  • víz: a vízben szülésen túl a víz, a tenger, akár tengeri élőlényekkel kapcsolatos motívumok, képek a falon segíthetik a szülést. M. Odent szülésspecialista (Mindannyian a víz gyermekei vagyunk) szerint a víz „kioldja a féket”, és igencsak fájdalomcsillapító hatású. a vizes közeg a tejkilövellő reflex működésére is jótékonyan hat.

Bármi is legyen az, ami a komfort érzeted növeli, érdemes végiggondolni, és megvalósítani! Már maga a folyamat és a kezedben tartott döntési lehetőség/szabadság jótékony hatással bír. Ugyanez vonatkozik a szülési pozíció felvételére – minél nagyobbnak érzed a saját döntési szabadságod, annál nagyobb a biztonságérzet – és a szüléskor jelenlévő személyek kilétére is.