Szülésem története

VBAC Levente

Elso kisfiam 2014 tavaszan csaszarral szuletett. A mai napig nem ismerem a mutet pontos okat, de ne firtassuk a multat, lenyeg az, hogy elunk es egeszsegesek vagyunk.

Na, persze.

En azert ennel tovabb mentem. Melyebbre magamban.

Valamifele ep esszel megmagyarazhatatlan  hianyerzetem volt: egy ur tatongott bennem. Tenyleg itt vagyunk, epek, szepek, egeszsegesek, mire vagyom en ezeken tul? Milyen fajta agymenésem lehet? Vagy ez normális?

Az érzéseim mélyebb értelmezésébe, elemzésébe kezdtem. Bizony be kellett nezni a szonyeg ala es a szekreny moge, lelkem legrejtettebb bugyraiba is. Többször is fel-felszakadozott egy-egy lelki sebecske. Egyáltalán nem bánom. Ezáltal egy szuper mentális utazásban is részem lehetett a szülésre készülődés során.

A szülés napja

Egesz nap vajudtam. Olyannyira vartam a szulest, hogy be se mertem vallani senkinek, hogy most ez tenyleg az. Elkezdodott! Pedig tudtam!
Meg a szules elott par oraval is ugy hivtam fel a szulesznomet, h. “Joslozom, majd jelentkezem, ha komolyra fordul.”
Nem akartam koran menni. Megtapasztaltam az első kisfiam születésénél, hogy a korhazban sajnos nem jol segitenek. Nem ugy, ahogy nekem jo. Most nem akartam elrontani.
Elhataroztam, hogy ezúttal is ugyanúgy bemegyek a korhazba, de majd a szuloszobaba csak a valasztott orvos- szuleszno csapattal teszem be a labam.

A nagyfiam a nagyieknal maradt, mi pedig berobogtunk a Klinikara. Nagyon orultem, hogy este van, sotet, ures a varos, igazi szülésre alkalmas hangulat. (elso fiammal a hetfo reggeli dugoban csucsulve vajúdtam)

No, beertunk nagyon hamar. Meg varjunk, túl hamar beértünk. Minden fajasszunetben elfelejtettem, hogy mennyire fajt es meg mindig azt gondoltam, hogy tul koran van. Aztan fajas kozben megis megszaporaztam a lepteimet a Klinika lépcsőin felfelé menet. Olyankor vonzott a gondolat, hogy hamarosan szeretnek egy helyre, egy nyugodt zugba bevackolodni es megnyugodni. Szulni akarok.
Aztan megint szunet, megint raerunk, lassitsunk, van ido, nem szabad koran bemenni, mert akkor elrontjak a hangulatomat, elveszik a lenduletem egy korhazi adminisztracios proceduraval es biztos most is lesz okoskodas…blablabla (mikor menstruált utoljára? Mikor volt az első vérzése? …stb.)

A folyoson megpillantottam G-t. Oh, yeahhh! O egy szuleszno, akihez szulesfelkeszitore jartam. Ez egy jo jel! Ekkor megnyugodtam…
Bar veletlenul talalkoztunk ott ossze, oriasi segitseg volt.
Szep nyugodtan ult es emlekeztetett arra, hogy mindenkeppen varjam meg R-t, a valasztott szulesznomet. Már bent van a Drnő is és R. is, majd kijönnek értem.

En mar egyre turelmetlenebb voltam. Megint az volt, mint az elso kisbabammal: senki nem latta rajtam, hogy vajudok. Allitolag mosolyogtam.

Ferjuram nyakaba csimpaszkodva viseltem az osszehuzodasokat. Aztan egyszer csak lefekudtem a vaspadra.

A folyoso vegen fenyaradatban uszott a szuleszet orias uvegajtaja, mogotte mindenki sietosen vegezte a dolgat. Odakepzeltem a feliratot:

Belepes csak a valasztott csapattal!

Keptelen lettem volna egyedul magyarazkodni, h. En tul.kepp semmi mast nem szeretnek, csak szulni.

Mikozben fekudtem a vas uloken, odalent elkezdett vmi. Csordogalni. „Valami folyik”. -kiabaltam.

Férj vette a lapot. Mert O olyan tipus, aki veszi a lapot. Rutinos szüléskisérő. Csodalatosan egyutt tudtunk dolgozni, teljesen ram hangolodott. En mindig Vele akarok szulni ezután is!

Ferj szolt G-nek, aki egybol latta, h. Ez bizony a magzatviz es szep tiszta. Irany a szuloszoba!

Szelsebesen vagtattam a Szuleszet fenylo ajtaja fele, ahhha, persze!

Tehat gornyedve botorkaltam es meg-megalltam kozben fajni egy kicsit.

Ekkor egy aranyos beszelgetes zajlott le a szuleszet ajtajanal allo holgy es koztem. valoszinuleg egy apolono, vagy szuleszno lehetett.

Megkerdezte eles hangon, hogy segithet-e.

Ez emlekeztetett az elso fiam szuletesere, mert akkor is elhangzott ugyanez a kerdes. Ezuttal tudatosan probaltam elkerulni az idegenekkel torteno beszelgeteseket, nem biztam senki masban, csak a sajat Csapatomban.

Nem, koszonom. Sarkon fordultam. Irany vissza a bekes es csendes folyosora, semmint a zajos, fenyes szuleszet. Nagyon zavart a benti hangoskodás és a sürgés-forgás.

Szerencsere G megint jokor volt jo helyen, es atolelt. Megvarta velem R-t, a szulesznot es Vele bementem.

Vizsgalo

Mar nincs ido vizsgalora, nekem lassan szulnom kell.

Akkor hozzank csapodott valaki aki kerdezgetett: mikor kezdodott? Mikor menstrualtam? Stb. Szokásos. El kell fogadnom, hogy en most egy Eset vagyok, ez egy Klinika, itt fel kell jegyezni minden tortenest, nem lehet csak egyszeruen besétálni szulni.

Hogy a fenebe mondjam el, hogy én most szülni fogok? Miert nem egyertelmu? Kicsit türelmetlen voltam már, gornyedten meneteltem tovább, zubogo magzatvizzel a labaim kozott a vizsgáló felé… Cuppogott mar a cipoben a labam.

Na, a vizsgaloszekbe berogytam. Máig nem tudom, h. Onnan h. Szalltam ki, de utolso emlekeim szerint ez nehezebb mutatvany volt, mint maga a szules.

Bo 4 ujjnyi. Nincs szabad szuloszoba. Futkosas, izgulas, kiabalas.

Egyedul maradtam a vizsgaloban. R. kiment intezni nekem egy szuloszobat.

En magamban kiabaltam utana, h. „R, maradj velem, nekem itt is jo, csak ne hagyj egyedul.”

Valami pultra tamaszkodtam. Mar szinte tolofajasokat ereztem. Hihetetlen, h. Szulok, es tok egyedul vagyok. Hol van mindenki?

Szerencsere az izgulos jelenet hatasara pici szunet kovetkezett es igy at tudott kiserni R. a szuloszobaba.

Ott talalkoztam ujra Ferjjel.Megvaltas volt őt megpillantani és így belepni a szuloszobaba. Vegre csend es nyugalom. Az ajto vasfuggonykent zarta ki a rohano, zajos korhazi valosagot.

Futoleptekkel mentem az agyhoz, megalltam mellette es rakonyokoltem. Fejemet lehajtottam. Igy vajudtam tovabb.

Kesobb felterdeltem az agyra es probaltam az agy tamlajaban megkapaszkodni. Nem igazan ment. Valahogy nem erre talaltak ki a szuloagyat (gondolom, inkabb a sima fekvesre volt kitalalva) bar egesz korszeru volt, m. Taviranyitoval lehetett allitani. Akkor jobban orultem volna, ha taviranyitos hiperszupcsi szuloagy helyett csak egy vacak matrac lett volna a foldon…
Tovabbra is javareszt izombol kelett tartani magam, de igy legalabb fajasszunetben le tudtam ulni a sarkamra.

Ekkor jott be vmi.foorvos-fele. Osszeszorult a gyomrom: nagyon emlekeztetett az elso szulesemre, m. Akkor is ugyanigy bejott vki. “Rendet tenni” es kuldott a kes ala…) Ám ezuttal nem bizonytalanodtam el, hanem épp ellenkezőleg, fellelkesedtem: A foorvos inkabb nevetsegesnek hatott, mint felelmetesnek.

„ így akar maga szülni? Ez itt a Klinika, nálunk fekvenyomás van.” “Csaszar utani szulesnel pont a kitolas veszelyes, akkor tortenhet baj, nekem csaladom van, felelosseget vallaltam” „…stb.
Belul nevettem rajta. Mennyire felhetett ez a ferfi.

Sokat olvastam a szülésről (Gaskin, Odent, Nandu könyvek, szüléstörténetek) és magabiztos voltam. Tudtam, hogy csak a saját és a babam jelzéseire kell figyelnem és minden rendben lesz. Jól éreztem magam, vágtáztam a hullámokkal, tetőtől talpig morajlott a testem. Mintha valami Belső Béke szállt volna meg.

Folytattam a kis belso monologomat magamban: „nyitom a szamat, akkor nyilik majd szepen a mehszaj.”

Aztan igy is kezdtem faradni, labam mar remegett, lefekudtem az oldalamra.
Jol esett egy par osszehuzodast igy atpihenni.
Szivem szerint igy pihizgettem volna egy kicsit, de eszembe villant, hogy nem lehet akarmeddig tokoreszni, m. Ha nem vagyok eleg gyors, akkor majd megint csaszar lesz…

Mire megtalaltam egy poziciot, eszembe se jutott jobbat keresni, de szerencsere itt jon a kepbe a Drno es a szuleszno segitsege, akik mindig kitalaltak a gondolataimat es a javaslataikkal szepen terelgettek az utamon.

Akkor javasolta a Drno a guggolast. Na, ez kokemeny munka volt, de nagyon hatekony. Kozben ket oldalrol tamasztott a Drno es Ferjuram.

Vegig olyan volt, mintha egy vastag fal valasztott volna el, ami vedett volna a kulvilagtol: csak magamra figyeltem. Egy Quimby dal ideillo reszletet dudolgattam magamban:

„…engedem, hadd menjen, kifele belolem, gondoltam, Egyetlen! Nem vagy itt jo helyen, nem vagy valo nekem. Villamlik, mennydorog, ez tenyleg Szerelem.”
És ez tenyleg Szerelem!

Es el kellett engedni…ki kellett engedni. Rettento nehez volt hagyni magamat.

Kozben a Kinti Vilagbol beszivargott par kimondott szo: “R. veszi a kesztyut, az tudod, hogy mit jelent?” “22-e van,jó kis szülinap, mar Nyilas jegyu lesz”

Mi???? Most tenyleg????

A sok olvasott szüléstörténet alapján vártam az engedélyt, mi szerint kezdhetek majd nyomni. Lehetséges az, hogy nem is kell nyomnom? Végig csak engednem kellett, hosszan kifújni a levegőt és hagyni, hogy megszülessen….

“Meg szeretnetek fogni a fejecskejet?”
Igen! Lenyultam a lábam közé, es ott volt!!!

Akkor hirtelen megszallt valami osi ero, es par pillanat mulva szepen kicsusszant a Kisbabam.

Meglepetes volt a neme.

Kisfiu!

Levente! Szia, itt van Anya!

Melletted, végig, örökké.